Hírek

Tudjunk meg többet a fejfájásról! 2010.03.29 15:18:41

A leggyakoribb fájdalom talán a fejfájás. Akinél csak egyszer fordult ez elő, nagyon szerencsésnek mondható, hiszen az emberek többsége visszatérő fejfájásokat tapasztal. Elég sokan vannak, akiknek egészen megkeseríti az életét a gyakori éles, visszatérő, vagy szűnni nem akaró fejfájás.

Hogy tenni tudjunk ellene, fontos jellemezni azt, hogy hol, hogyan, milyen gyakran, mennyi ideig tart, van-e bevezető vagy kísérő tünet, kiváltja-e valami? A gyakori fejfájást tapasztaló betegeknek orvosaik általában azt javasolják, hogy vezessenek naplót. A fejfájással orvoshoz forduló betegek nagy részében - rettegett gondolatként - felmerül az agydaganat lehetősége is, pedig érdemes tudni, hogy a valódi agydaganatok csak mintegy harmadánál vezető tünet a fejfájás.

A fejfájások több mint 90%-a un. „jóindulatú” okokkal magyarázható, melyek a megjelenésük alapján mindössze néhány markáns csoportra oszthatók fel, úgymint a közismert, sőt már a görögök által is jól ismert migrén, vagy a gyakori, főleg fiatalabbakat érintő és sokszor elhúzódó tenziós fejfájás és a ritka, de rendkívül kellemetlen cluster fejfájás.

Nem mindig könnyű a besorolás, sokszor kevert formában jelentkeznek a tünetek. A kiváltó okokat legtöbbször nehéz egyértelműen beazonosítani, de számtalan feltételezés, megfigyelés létezik ezzel kapcsolatban. Népszerű az időjárási viszonyokat, a különböző frontokat is összefüggésbe hozni a fejfájásokkal. A front gyakori jelenség, és hazánkban sokszor, évente több mint száz alkalommal, főként tavasszal és ősszel keseríti meg az életünket. A front lehet hideg és meleg egyaránt, a front-érzékenyek pedig rosszul reagálnak rá, tűrőképességükhöz mérten erősebb vagy gyengébb tünetekkel. A nedves, meleg légtömegek, az alacsony légköri nyomás, a nedves, hideg levegő és a szép, de erősen szeles idő egyaránt alkalmas arra, hogy beindítsa a fejfájást az arra érzékenyeknél. Ha megtehetjük, ilyenkor pihenjünk, és ha ez sem segít, akkor érdemes valamilyen fejfájás-csillapítót bevenni. Sokaknál bevált a paracetamol alkalmazása ilyen esetben. Esetleg koffeinnel kombinálva még hatékonyabb lehet ez a szer.

Ha egyértelmű a kiváltó ok: pl. alkohol, stressz, vagy csokoládé (esetleg egyéb), meg kell próbálni ezeket elkerülni. A stresszt mérsékli pl. a nyak- és a vállmasszázs, valamint a jóga és a különböző lazító gyakorlatok. A megfázáshoz társuló fejfájást többek közt inhalálással enyhíthetjük. Ha valakinek a látása romlik, és egyidejűleg fájdalmat érez a szemei körül, akkor feltétlenül keressen fel egy szemorvost. Az elhúzódó, gyakran visszatérő fejfájás bármennyire is megkeseríti az életünket, legtöbbször szerencsére banális eredetű. A legtöbbet azzal segíthetünk magunkon, ha megpróbáljuk kiismerni a saját fejfájásunkat, és ennek megfelelően változtatunk szokásainkon, környezetünkön. Ha más kísérő tünetek is jelentkeznek, feltétlenül kérjünk orvosi segítséget.